új hírem van: már nem csak a blogírásról, de szinte a blogolvasásról is leszoktam. az elmúlt egy hétben egy sort sem. és pedig nem azért, mert nem érdekel, hogy mi a helyzet a kedvenceimmel, hanem azért, mert egyszerűen úgy tele van az én kis életem, olyan kerek, hogy nem jut időm melléktevékenykedni.

Kaptam egy nagyon érdekes munkát. Hosszú, nagyon hosszú ideje most jött el végre az, hogy szó szerint belefeledkezem a melóba, az alkotásba. Élvezem, hogy a kezem alatt formázódik, alakul valami. Hajlítgatom, gyömöszölöm, és egyre inkább olyan lesz, amilyennek szeretném. Szuper.

Ehhez képes még mindig megvan a családom, vannak jóbarátaim, és mindennapi gondjaim. Úgyhogy bármennyire is szeretném, de egy ideje nem tudom napi szinten, hogy mi van Pokróccal, Fang-gal, Blue-val, Ka-val, hogy csak a legkedvesebbeket említsem, és fogalmam sincs arról sem, hogy Tomcat merrefele keveri a szart :-). Gondolom, hogy jön még kutyára teherautó, úgyhogy lécci írjatok csak tovább drágaságaim, mert bizonyosan lesznek majd valamikor kedvben szűkösebb napjaim, amikor kihúzhattok majd a csávából egyszerűen azzal, hogy behozom majd a lemaradásomat. Szóval csak legyen mit behoznom.

Na jó, azért ne legyek olyan önző, de most (is) csak címszavakban:

• akupunktúrára járok és segít (ekcéma)
• itt a tavasz és lehet mocorogni a kertben. nagy tervek vannak, de még nem tudom, hogy hogyan fogom véghezvinni őket.
• húsvétkor jönnek a német haverok. csak az egyik család, de már így is nagy az öröm
• Enikőnek bejön az új suli, javul a teljesítménye az edzésen is. Volt itt egy kis megrettenős sztori a szaltóugrás kapcsán, de leküzdöttük.
• Lizi kezdeget beszélni. Már nem csak azt az egy-két régebb óta bejáratott szavát ismételgeti, de egyre gyakrabban utánunk mondja a többit is. Nagyon édes, erre nincs más kifejezés.