tegnap nagyon fincsi kis koncerten voltunk. Népzene a javából. Három - nem is: négy - ilyen díva kiáll, mint Palya Bea - személyes kedvencem -, Szalóki Ági, Herczku Ágnes és a kicsit talán (még) kevésbé ismert Bognár Szilvia és együtt énekelnek. A szőr ágaskodott néha a karomon, olyan szépen... Mert olyat már hallottunk, hogy megy a szép dal, és akkor az egyik szólam alátercel a másiknak, és akkor az szép, de ez nem az volt, nem tercelés és nem szép, hanem ez valami más volt és gyönyörű volt. Ez inkább olyan volt... Hát ehhez nekem nincsen fogalmazókám. Egy ilyen őserő bontakozott ki, és annak erőterében fürödtünk és tényleg úgy érzem, hogy megtisztulás volt ez, megmutatták nekem valaminek a lényegét, és ettől mindent, de legalábbis sokmindent másként értékelek. (Az ilyesmire szokta volt mondani a legendabeli RB kapitány, hogy penge. Nem hal, penge.)